A túlzott magzati stresszhatás felnőttkori hangulatzavarokat okozhat
2013. április 24. 08:31
Nyomtatás  

Amennyiben a magzatot túlságosan nagy stresszhormon-expozíció éri, úgy felnőttkorban nagyobb a hangulatzavarok esélye. Egy brit idegtudományi kongresszuson most nyilvánosságra hozták az összefüggés lehetséges mechanizmusát is.

Jól ismert tény, hogy egy sor felnőttkori betegség mögött magzati programozottság áll, azaz a méhen belüli életben érvényesülő környezeti hatások az élet későbbi szakaszában is hosszú távra meghatározzák bizonyos betegségek kialakulásának esélyét, illetve az egészségi állapotot. Ahogyan Megan Holmes neuroendokrinológus professzor, a University of Edinburgh/British Heart Foundation Centre for Cardiovascular Science szakembere fogalmazott a BNA2013 elnevezésű londoni rendezvény kapcsán: „Kutatásunk eredményeként azonosítottuk a 11béta-HSD2 enzimet, mely feltételezéseink szerint alapvető szerepet játszik a fötális programozásban. Ennek a folyamatnak a kulcseleme lehet a kortizol hormon, mely megszabja bizonyos betegségek későbbi kockázatát. A kortizol lassítja a növekedést és beavatkozik a szöveti fejlődés időbeli lefolyásába, emellett tartós hatást gyakorol a génexpresszióra.”

Holmes professzor vázolta azt az utat, mely a 11béta-HSD2 enzim (11béta-hidroszteroid-dehidrogenáz 2-es típusa) felfedezéséhez vezetett. Az enzim szerepe, hogy inaktív formává alakítja a kortizol stresszhormont, még mielőtt az kifejthetné károsító hatását a fejlődő magzatra. A 11béta-HSD2 enzim jelen van a placentában és a fejlődésben lévő magzati agyban, ahol feltételezett szerepe a káros kortizolhatással szembeni védelem.

Holmes munkacsoportja olyan genetikailag módosított egereket tenyésztett ki, melyekből hiányzott a 11béta-HSD2 enzim. Kísérleteikkel azt igyekeztek tisztázni, hogy az enzim milyen szerepet játszik a méhlepényben és a magzati agyban. „11béta-HSD2-hiányos egereket erős stresszhormonhatásnak tettünk ki és azt tapasztaltuk, hogy az állatok magzati fejlődése meglassult, és életük későbbi szakaszában programozott hangulatzavarok jelentkeztek náluk. Azt is megfigyeltük, hogy a kezelt állatokból származó placenták kisebbek voltak, és károsodott a fejlődő magzat felé irányuló tápanyagtranszport is. Ez utóbbi ugyancsak hozzájárulhatott a fokozott stresszhormon-expozíció káros magzati következményeihez, és arra utal, hogy a placentaris 11béta-HSD2 fontos barrierfunkciót tölt be. Az előzetes adatok ugyanakkor azt sejtetik, hogy amennyiben pusztán az agyban szűnik meg a 11béta-HSD2 által biztosított védőgát, a programozott magzati fejlődés ettől függetlenül végbemegy, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, mennyire domináns a placentaris 11béta-HSD2 barrier szerepe. A kutatás még nem zárult le, ezért egyelőre nem fogalmazhatunk meg végleges következtetéseket. A fötális programozottság pontos molekuláris és celluláris hátterének felderítése alapján olyan terápiás célpontokat azonosíthatunk majd, melyek segítségével semlegesíthetjük a hangulatzavarok kedvezőtlen következményeit. Reményeink szerint hamarosan embereknél is tanulmányozhatjuk a lehetséges célpontokat” – mondja a vizsgálat vezetője.

Holmes professzor reményei szerint mostani vizsgálatuk eredményei ráébreszthetik az egészségügyi dolgozókat arra, hogy a magzati életben érvényesülő kedvezőtlen környezeti hatások (pl. bántalmazás, táplálkozási hiányállapotok, gyász) fokozzák a későbbi hangulatzavarok esélyét, ezért az érintett gyermekek állapotát szorosan figyelemmel kell kísérni a nem kívánt következmények kivédése érdekében.

A fokozott stresszhormonhatás potenciális káros hatásainak ismerete jelentőséggel bírhat a terhesgondozást végzők számára is. Az elmúlt két évtizedben fenyegető koraszülésben szintetikus glükokortikoidokat alkalmaznak a magzati tüdő érésének gyorsítására annak érdekében, hogy a koraszülött túlélései növekedjenek. „Jóllehet az e javallattal végzett glükokortikoidterápia alapvető jelentőségű, alapos megfontolásnak kell megelőznie a szer kiválasztását, illetve a kezelések számának és időzítésének megválasztását, hogy a még éppen hatásos legkisebb dózisokat alkalmazzuk” – figyelmeztet a vizsgálat vezetője.

A serdülőkor a másik szenzitív időszak, amikor a stresszhatás ugyancsak befolyásolhatja a későbbi felnőttkori hangulatzavarok előfordulásának esélyét. Holmes és munkatársai patkányokon végzett képalkotó vizsgálatokból azt állapították meg, hogy a korai tinédzserkorban érvényesülő stresszhatás – az emocionális információfeldolgozásban részt vevő idegi hálózatok módosítása révén – szintén közrehathat a hangulatzavarok létrejöttében. A kutatók funkcionális MR-vizsgálatok segítségével követték nyomon, hogy a stresszhatás pontosan mely agyi területekre hat.

„Kimutattuk, hogy a stresszhatás alatt álló „tinédzser” patkányoknál fokozottan aktiválódott az érzelmeket és a félelmet befolyásoló agyterület, az amygdala, szemben a kontroll állatokkal. A vizsgálat eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy a stresszhormon és a későbbi hangulatzavarok közötti összefüggés mögött az áll, hogy stresszhatásra megváltozik az emocionális információfeldolgozás az amygdalában – és e hatás éppen a magzati fejlődés egy rendkívül fontos szakaszában érvényesül.
Dr. S. I

OTSZ Online