OrvosCoaching

eset-szedulesKét éve már, hogy kezdődött. Éjszaka arra ébredt, hogy szédül. Felkelt, alig tudott kibotorkálni a mosdóba. Ez több alkalommal előfordult. Részletes kivizsgálás történt. Nem találtak semmilyen magyarázatot. Azt mondták, hogy biztosan stresszhatás okozta, ne idegeskedjen.

 Keresni kezdünk, s valóban. Stresszt mutat a tesztelés, mégpedig testi stresszt. Három éves korában találjuk az eredetét, ám nem jut eszébe semmi.

Sorban megvizsgáljuk, hogy milyen testi hatás érhette. Fájdalom, láz, fulladás, egyensúlyvesztés. Ekkor hirtelen eszébe jut. Mesélték neki,  hogy három éves korában leesett a padlásról. Szülei halálra rémültek. Nagy szerencséje volt, mert puhára, zsákokra esett, és így nem ütötte meg magát. Azt mondták, hogy azonnal felugrott.

Soha nem gondolt rá, de lám  az érzelmi agyába bevésődött az egyensúlyvesztés, a zuhanás érzése. Most pedig egy mindennapi stresszhatás, egy vita után éjjel álmában teste "emlékezni" kezdett az érzésre.

Az éber állapotban előidézett gyors szemmozgatással elértük azt, amire álmában eddig nem volt képes, feldolgoztuk a hatást, eltüntettük  a "beíródott" stresszt az érzelmi agyból!

Ezt követően ritkábban jelentkezett, de nem múlt el teljesen a szédüléssel kísért ébredése. A következő alkalommal megvizsgáltunk minden a hajnali szédüléshez kötődő tünetet, a szívdobogást, a félelmet, a megemelkedő vérnyomást. Találtunk a félelemmel összefüggő krónikus stresszt iskolás korából, a születéssel összefüggő, a méhen belüli életéből származó érzéseket. Valamennyit feloldottuk.

Azóta több mint egy fél év telt el. Szédüléses rosszulléte egyáltalán nem volt!

Copyright 2010 Orvoscoaching Powered by ICD 2000