A munkahelyen vitatkoztak. Az 55 éves gyakorlott asszony hiába magyarázott, hiába érvelt, nem sikerült elfogadtatni álláspontját. Nagyon felidegesítette magát. Azóta is nyugtalanítja az eset, mindig ideges lesz, ha rágondol.
Megvizsgáljuk, hogy milyen érzések kavarognak benne az eseményre gondolva: a harag, a tehetetlenség és a szégyen. Feloldjuk ezeket az érzéseket. Ezután újabb stressz bukkan elő - ez Ilonka 15 éves korából származik, az iskolával függ össze, pontosabban egy tanárral.
Azonnal tudja ki lehet: a matematika tanár. Máig is rossz emlék. Ilona szerette is, tudta is a matematikát. Egy alkalommal óra közben nem figyelt, elkalandozott, és valamit nézegetett az ujjain. A tanár ezt észrevette és gúnyolódni kezdett. Azt mondta, hogy micsoda zseniális dolog, ha az ujjain akarja kiszámolni a bonyolult feladatot. Nagyon igazságtalan és nagyon megszégyenítő, megalázó volt, hiszen nem tudta megvédeni magát. Most is érzi magában azokat az érzéseket, a szégyent, a megalázottságot, a tehetetlenséget, a haragot. Ezek feloldása, "elintetegése" után láthatólag megkönnyebbül, elmosolyodik.
Egy héttel később, amikor találkozunk, elmeséli, hogy sokkal nyugodtabbbnak érzi magát, valahogy könnyebben viseli a mindennapi feszültségeket.
- Legutóbb egy tárgyaláson szemben ültem azzal a kollágával, akivel múltkor összevesztem. Csodálkozva néztem rá, nem hittem a szememnek. Ennyire megváltozott volna ez az ember? Dehát ez lehetetlen! Akkor jöttem rá, hogy csak én változhattam meg, valahogy másképp látok.
Pontosan ez történt. Az iskolában rögzült, feldolgozatlanul az érzelmi agyban maradt zavaró érzelmek megváltoztatták látását, befolyásolták itélőképességét.
Nagyon gyakori, mindennapi dolog ez. Olyan, mintha a szemünkön keresztül nem csak befelé jönne a fény, hanem mi is vetítenénk a körülöttünk lévő emberekre egy filmet. Így a két kép összemosódik, a saját fejükből érkező hatás megzavar bennünket. Belelátjuk, beleérezzük a másik emberbe saját zavaró érzelmeinket. Sok-sok konfliktus, családi, munkahelyi ismétlődő viták, szülők és gyrmekek közötti hadiállapot ilyen kölcsönös kivetítések eredménye! Mindezek könnyebben megoldhatók, hamarabb megtaláljuk a megoldást, indulataink lecsillapodnak, ha a saját zavaró érzelmeinket önmagunkban tudjuk azonosítani és feloldani .
Nagyon gyors és rendkívül hatékony módszere a zavaró érzelmek feldolgozásának az agykutatás eredményein alapuló forradalmian új wingwave coaching, ahogy a fenti példában is láthattuk, egyetlen foglalkozás is jelentős változást eredményezhet.